|
3. fejezet
2011.05.26. 16:33
Ezen a bizonyos csütörtökön valami csöndesen osont az ionoszférán át, sok-sok mérföldre a
földfelszíntől. Sőt nem is egy, hanem egész csomó valami volt, többtucat vaskos, sárga böhöm,
hatalmasak, mint egy-egy irodaépület, hangtalanok, mint a madár. Könnyűszerrel szelték át az eget,
sütkéreztek a Sol csillagelektromágneses sugaraiban, csoportosultak, felkészültek.
Odalenn a bolygó nagy részének fogalma sem volt jöttükről, és ez pontosan megfelelt a jövevények
pillanatnyi szándékának. A nagy sárga böhömök észrevétlenül haladtak át Goonhilly fölött, Cape
Canaveral sem észlelte őket, Woomera és Jodrell Bank keresztülnéztek rajtuk, ami nagy kár volt,
mivel pontosan erre az eseményre vártak annyi hosszú éven át.
Mindössze egyetlen eszköz észlelte ottlétüket. A csendesen pislogó, parányi, fekete Szub-Éta Detekt-
O-Méter annak a bőrszütyőnek a mélyén rejtőzött, amit Ford rendszerint a nyaka körül viselt. Ford
Prefect szütyőjének a tartalma méltán tarthatott volna érdeklődésre számot, és láttára a Föld bármely
fizikusának kiguvadt volna a szeme, úgyhogy Ford jobbnak látta, ha két köteg szamárfüles színdarabkézirattal
álcázza a holmiját, úgy téve, mintha színházi meghallgatásra készülne belőlük.
A Szub-Éta Detekt-O-Méter és a kéziratok mellett egy Elektronikus Kar hevert: rövid, zömök, fekete
rúd, sima és fénytelen, az egyik végén lapos kapcsoló és mutatók. A táskában még egy készülék volt
ezeken kívül, mely leginkább nagyobbacska elektronikus kalkulátorra emlékeztetett. Vagy száz pici,
lapos nyomógombja volt, meg egy 2x2 hüvelykes képernyője. Milliónyi "oldal" bármelyikét lehetett
egyetlen szempillantás alatt megjelentetni rajta. Bolondítóan bonyolult készülék volt; ez volt az egyik
oka annak, hogy kellemesen kézhezálló műanyag dobozára a következő szavakat nyomtatták
barátian nagy betűkkel: NE ESS PÁNIKBA! A másik ok az volt, hogy ez a készülék volt az a bizonyos
könyv, mely a legfigyelemreméltóbb, ami csak napvilágot látott a Kisgöncöl óriási kiadóhivatalainak
gondozásában - a GALAXIS Útikalauz stopposoknak. És természetesen azért adták ki mikro-szubmezon
elektronikus eszköz alakjában, mert ha a szokásos könyv alakban adták volna ki, akkor a
csillagközi stopposnak néhány kényelmetlenül nagy épületet kellene magával cipelnie.
Ford zsákjában a felsoroltakon kívül párgolyóstoll, egy jegyzettömb és egy nagyobbfajta fürdőlepedő
volt. Marks és Spencer áruházából.
A GALAXIS Útikalauz érdekes dolgokat közöl a törülközőkről. A törülköző, írja az Útikalauz, a lehető
leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati
értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Laglan-Béta hideg
holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a
sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth
folyón, takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk,
megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában, fejűnkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk
a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának
pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt - annyi esze van,
mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó), veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és
természetesen bele törölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.
Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem,
ha a strag stoppos észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje,
arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója,
esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy
egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül "elvesztett". A strag úgy gondolkodik,
hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen
nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője - az igazán
olyan valaki, akit komolyan kell venni.
Innen ered a kifejezés, mely a stoppos szlengbe is átkerült már:
- Hej, helltél már azzal a klufi Ford Prefecttel? Az aztán a sahár, mindig tudja, hol a törülközője!
(Hellni: megismerkedni, beszélgetni, találkozni, lefeküdni valakivel; klufi: nagyszerű, belevaló fickó;
sahár: igazán nagyszerű, belevaló fickó.)
Ford Prefect szütyőjében, a törülköző tetején a Szub-Éta Detekt-O-Méter pislogása felgyorsult:
Néhány mérföldre a bolygó felszínétől a hatalmas sárga böhömök legyezőszerű alakzatba fejlődtek.
Jodrell Bankban úgy vélték, ideje teázni.
- Van nálad törülköző? - fordult hirtelen Arthurhoz. Arthur a harmadik korsóval küszködött.
- Hogy micsoda? Nem, nincs... miért, kellene? - Arthur már meg se lepődött; szemlátomást nem lett
volna értelme.
Ford mérgesen csettintett.
- Igyál - sürgette.
E pillanatban tompán morajló robaj hangja szűrődött át a kocsmát betöltő sustorgáson, a zenegép
zaján és a csuklássorozaton át, amelyet a Ford melletti pasas hallatott, míg a whiskyt szopogatta,
amire Ford mégis meghívta.
Arthur félrenyelte a sörét, és talpra ugrott.
- Mi ez?! - süvöltötte.
- Ne aggódj - mondta Ford. - Még nem kezdték el.
- Hála istennek - nyugodott meg Arthur.
- Valószínűleg a te házadat döntik csak le. - Ford az utolsó cseppeket engedte le a torkán.
- Micsoda?! - ordította Arthur. Ford varázsa meg tört. Arthur vadul körülnézett, és az ablakhoz rontott.
- Te jóisten, de még mennyire! Ledöntik a házamat! Mi a frászt keresek én a kocsmában, Ford?
- Ahogy a dolgok most állnak, mindez nem sokat számít - mondta Ford. - Legyen meg az a kis
öröműk.
- Örömük?! - süvítette Arthur. - Örömük! - Gyors pillantást vetett az ablakra, hogy ellenőrizze,
ugyanarról beszélnek-e. - A pokolba az öröműkkel - zúgta, és félig üres korsóját fenyegetően rázva
kirontott a kocsmából. Nem szerzett ott túl sok barátot aznap. - Megállni, ti vandálok! Otthonok
feldúlói! - Arthur tajtékzott. - Ti féleszű vizigótok! Azonnal álljatok le!
Ford látta, hogy utána kell mennie. Gyorsan a csaposhoz fordult, és kért négy zacskó pörkölt
mogyorót.
- Parancsoljon, uram - mondta a csapos, és a pultra lökte a zacskókat. - Huszonnyolc penny, ha volna
szíves.
Ford volt szíves - újabb ötfontost adott a csaposnak, lemondva a visszajáróról. A csapos ránézett a
pénzre, aztán ránézett Fordra. Megborzongott: teljesen érthetetlen érzet töltötte el, olyan, amilyen
még senkit soha a Földön el nem töltött. Erős stresszhatás alatt az összes létforma halvány, tudat
alatti jelzést bocsát ki. Ez a jelzés pontosan, csaknem patetikusan közvetíti azt, hogy az illető lény
milyen messze érzi magát a születése helyétől. A Földön senki se kerülhet tizenhatezer mérföldnél
távolabb. Ez valóban jelentéktelen távolság, ezért az ilyen jelzések észrevehetetlenül enyhék. Ford
Prefect most igazán nagy stresszhatásnak volt kitéve, és a Földtől 600 fényévre született a
Betelgeuse környékén.
A csapos megszédült, amint meglegyintette a felfoghatatlan, döbbenetes távolság érzete. Nem
tudhatta, mit érez, de friss tisztelettel, csaknem áhítattal nézett Fordra.
- Komolyan mondja. uram? - suttogta olyan halkan, hogy az egész kocsma elcsendesedett. -
Komolyan úgy véli, hogy itt a világvége?
- Igen - mondta Ford.
- Még ma délután? Ford magához tért. Visszatért léhasága is.
- Hogyne - felelte vidáman. Legfeljebb két percet adnék még neki.
A csapos nem hitt a fülének - de annak az érzésnek se hitt, amelyet csak egy pillanattal előbb élt át.
- Mit tehetnénk? - kérdezte.
- Semmit - mondta Ford, és zsebre vágta a mogyorókat.
Az elnémult kocsma mélyén valaki hangosan felröhögött: milyen hülye lett hirtelen mindenki.
A Ford melletti vendég már teljesen elázott. Pillantása lassan kapaszkodott fel Fordhoz.
- Úgy gondoltam - mondta -, hogy ha itt a világvége, akkor le kell feküdnünk, vagy papírzacskót
húznunk a fejűnkre, vagy mi.
- Ha kedvük van hozzá, csak tessék - mondta Ford.
- Így mondták a seregben - mondta a részeg, és szemei megkezdték hosszú útjukat a whisky felé.
- Az használ? - kérdezte a csapos.
- Nem - mondta Ford, és barátságosan rámosolygott. - Elnézést - mondta -, mennem kell.
Búcsút intett és távozott.
A kocsma egy percig néma volt. Aztán a röhögős vendég ismét zavaróan felröhögött. A lány, akit
magával rángatott a kocsmába, az elmúlt óra alatt alaposan megutálta; nem kis megelégedésére
szolgált volna, ha megtudja, hogy tán másfél perc múlva a pasas hidrogén, oxigén és szénmonoxidkis
felhőjévé oszlik. Sok öröme azonban nem lesz belőle, mert a nagy pillanatsorán
túlságosan el lesz foglalva a saját feloszlásával.
A csapos a torkát köszörülte. Meglepve hallotta saját hangját:
- Hölgyeim és uraim, kérem az utolsó rendeléseket.
A nagy sárga gépek megindultak lefelé, és mind gyorsabban ereszkedtek. Ford tudott róluk. Nem így
akarta.
Arthur csaknem felért az ösvényen a házához. Nem tűnt fel neki, hogy lehűlt a levegő, nem észlelte a
szelet, sem a hirtelen, megmagyarázhatatlan felhőszakadást. Semmit se látott, csak a buldózereket,
melyek hernyóként másztak rommá lett otthona fölött.
- Barbárok! - süvöltötte. - Kiperelem a tanácsból az utolsó fillérűket is, felakasztatlak titeket,
megfojtatlak, felnégyeltetlek! És megkorbácsoltatlak! És megfőzetlek! Amíg... amíg... megemlegetitek!
Ford rohant utána. Nagyon gyorsan. Nagyon-nagyon gyorsan.
- És aztán kezdem elölről! - kiabált Arthur. - És ha befejeztem, ugrálni fogok a darabokon!
Arthur nem vette észre, hogy mindenki fut a buldózerek felől; azt se, hogy Mr. Prosser zaklatottan
bámul az égbe. Mr. Prosser azt látta, hogy hatalmas sárga böhömök süvítenek át a felhőkön.
Hihetetlenül nagy sárga böhömök.
- És addig ugrálok rajtuk - üvöltött Arthur még mindig futva -, míg feltörik a talpam, vagy amíg
kigondolok valami még borzasztóbbat, és aztán...
Arthur megbotlott, elvágódott, átfordult, és a hátára fordulva maradt. Végre meglátta, hogy valami
történik. Karja az égnek lendült.
- Mi a fene az?! - sikoltotta.
Akármi volt is, szörnyű sárgaságában keresztül száguldott az égen, észvesztőzajjal szakította át a
levegőt, s a messzeségbe szökkent. Mögötte a levegő akkora csattanással záródott össze, hogy az
ember füle hat láb mélyen a koponyájába süllyedt.
A böhömöt egy újabb követte, s ugyanazt tette, csak még zajosabban.
Nehéz lenne elmesélni, mit tettek az emberek a bolygó felszínén, mivel maguk se tudták. Nem is igen
volt értelme - kirohantak a házakból, berohantak a házakba, a zaj elnyomta az üvöltözésüket. A világ
összes városában megteltek emberekkel az utcák, az autók egymásba faroltak, ahogy a zaj rájuk
zúdult, majd szökőárként söpört végig hegyeken és völgyeken, sivatagokon és óceánokon, mintha
ellapítana mindent, amit elér.
Csak egyvalaki állt és figyelte az eget, szemében mélységes szomorúság, fülében gumi füldugó.
Pontosan tudta, mi történik. Pontosan tudta azóta, hogy Szub-Éta Detekt-O-Métere az éjszaka
közepén pislogni kezdett a párnája mellett és felriasztotta. Évek óta várt erre a jelre, amikor azonban
magányos, sötét szobájában gubbasztva megfejtette a kódot, megborzongott, és hideg görcs markolt
a szívébe. A Galaxis összes faja közül ki más is üdvözölhette volna elsőként a Földet, hanem pont a
Vogonok.
És mégis, még most is tudta, mi a teendője. Ahogy a Vogon űrjármű elsüvített az égen, ő kinyitotta a
szütyőjét. Kihajította belőle a József és a Lenyűgöző Technikolor Álomkabát kéziratát; kihajította
belőle az Isteni Varázsige kéziratát; ahová most készült, ott nem lesz szűkség rájuk. Minden rendben
volt, minden elő volt készítve.
Tudta, hol a törülközője.
Hirtelencsönd szállta meg a Földet. Ez talán még a zajnál is rosszabb volt. Kis ideig nem történt
semmi.
Az égen, valamennyi földi nemzet fölött, óriási, mozdulatlanhajók függtek. A természet megcsúfolása:
ott függtek mozdulatlanul, hatalmasan, súlyosan, rezzenetlenül az égen. Többen már attól sokkot
kaptak, hogy megpróbálták felfogni, amit látnak. A hajók kifejezetten úgy lógtak az égen, ahogy
például a téglák sohasem.
Még mindig nem történt semmi.
Aztán egész halk sustorgás hallatszott, az egész világot betöltő, halk sustorgás. A világ összes
hifikészüléke, összes rádiója, televíziója, kazettás magnója, basszus hangszórók és a csipogók és a
közepeshangsugárzók - mind csöndesen bekapcsolták magukat.
Minden konzervdoboz, minden szemetesvödör, ablak, autó, borospohár, minden táblarozsdás
vaslemez akusztikailag tökéletes hangforrássá változott.
Mielőtt a Föld megsemmisült volna, részesülhetett mindabban, ami a hang visszaadásának
legmagasabb fejlettségét jelképezi. Ez volt a Földön valaha megépített legnagyobb
hangosítóberendezés. De nem koncert következett, se zene, se fanfár, csupán egyszerű üzenet.
- Földlakók, figyelem! - szólt egy hang.
A hangminőség csodálatos volt. Csodálatosan tökéletes kvadrofónia, oly alacsony torzítással, hogy a
legerősebb ember is sírva fakad.
- Itt Prostatikus Vogon Jeltz beszél, a Galaktikus Hiperűr Tervezési Tanácstól - folytatta a hang. -
Amint azt nyilván önök is tudják, a Galaxis külső területeinek fejlesztését célzó tervek megkövetelik,
hogy hiperűrbekötőutat építsünk az önök Naprendszerén keresztül. Sajnálatos módon az önök
bolygója egyike azoknak, melyek szanálásra kerülnek. A folyamat két földi percnél valamivel
kevesebbet vesz igénybe. Köszönöm a figyelműket.
A hangosítóberendezés kikapcsolt.
Döbbent, értetlen rettegés szállta meg a Föld figyelő népét. Az iszonyat végig gördült az
összeverődött csoportokon, mintha mágnest mozgatnának az asztalra szórt acélsörét alatt. Ismét
kitört a pánik, a menekülési kényszer, de nem volt hová menekülni.
Ennek láttán a Vogonok ismét bekapcsolták a hangosítóberendezést.
- Semmi értelme meglepődést tettetni. Valamennyi tervrajz és megsemmisítési utasítás ötven földi év
óta megtekinthető a helyi tervezőhivatalban az Alfa Centaurin, úgyhogy bőven volt rá idejűk. hogy
hivatalos panaszt jelentsenek be. Semmi értelme, hogy ilyen későn kezdjék a felhajtást.
A hangosítóberendezés megint kikapcsolt. A visszhang lassan dübörgött keresztül a földeken. A
hatalmas hajók sietség nélkül, könnyedén elfordultak. Alsó részűkön egy-egy zsiliptárult fel, sötéten
ásító négyszög.
Valakinek valahol eddig tartott, hogy, üzembe helyezzen egy rádiót, kiválasszon egy hullámhosszt, és
üzenetet küldjön a Vogon hajóknak, szót emelve a bolygó érdekében. Senki se hallotta, hogy mit
mondanak, csak a válasz hallatszott a hangosítóberendezésből:
- Mit akarnak azzal mondani, hogy sose voltak az Alfa Centaurin? Az isten szerelmére, emberiség,
hiszen csak négy fényévre van! Sajnálom, de ha magukat ennyire sem érdeklik a helyi ügyek, az
igazán a maguk baja!
- Megsemmisítő sugárzást bekapcsolni!
A zsilipeken keresztül fény özönlött a Földre.
- Nem is tudom - szólt a hangosítóberendezés - rohadt egy apatikus bolygó. Nem kár érte - és
kikapcsolt.
Szörnyű, hátborzongató csend támadt.
Szörnyű, hátborzongató zaj támadt.
Szörnyű, hátborzongató csend támadt.
A Vogon Építész Flotta elsuhant a csillagos, tintakék űrbe.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
