|
5. fejezet
2011.05.26. 16:31
Prostatikus Vogon Jeltz nem volt szép látvány, és ebben még a többi Vogon is egyetértett. Magasra
boltozódó orra messze a disznószerű, alacsony homlok fölé nyúlt. Sötétzöld, gumiszerű bőre elég
vastag volt ahhoz, hogy a Vogon Tisztviselői Karban vigye valamire, hogy a tengerben akár ezer láb
mélységben is tetszőleges időt töltsön mindenféle káros következmények nélkül.
Nem mintha úszni járt volna. Ahhoz túl zsúfolt volt a napirendje. Azért volt olyan, amilyen, mert soksok
millió év előtt, amikor az első Vogon kimászott Vogária henye őstengereiből, és ott zihált és
dagadozott a bolygó szűz partjain, amikor a ragyogó, fiatal Vogszol nap először ragyogott rájuk aznap
reggel... akkor és ott az evolúció erői lemondtak róluk, undorodva elfordultak, és leírták őket, mint
valami szerencsétlen, csúf hibát.
Sosem fejlődtek tovább; ki kellett volna pusztulniuk.
Nem tették, és ezt kétségkívül az ő renyhe agyú, ragacsosan konok természetük javára kell írnunk.
Evolúció? - mondták maguknak. - Kinek kell az? És amit a természet nem tett meg a kedvükért, azt
egyszerűen elnélkülözték, míg el nem érkeztek az idők, amikor is a nagyobb anatómiai
kellemetlenségeket sebészeti úton enyhítették.
A természet erői közben sebes túlórába kezdtek Vogária bolygóján, hogy kijavítsák az előző
mulasztásokat. Előálltak a Sziporkákkal Ékesített Zsilipfúró Rákkal, melyet a Vogonok felfaltak, miután
a héjukat vasbunkókkal szétverték; lélegzetelállítóan karcsú és tarka, égre törő fákkal, ezeket a
Vogonok kidöntötték, hogy megégessék velük a rákhúst; selyembundás, harmatos szemű,
gazellákhoz hasonlatos lényeket kreáltak, ezeket a Vogonok befogták és meglovagolták. Szegények
nem váltak be közlekedési eszközként, mert a gerincük azonnal eltört, a Vogonokat azonban ez nem
zavarta abban, hogy rájuk üljenek.
Így múlatta Vogária bolygója a boldogtalan évezredeket, amíg egyszer a Vogonok felfedezték a
csillagközi utazás elveit. Néhány rövid Vogon-év leforgása alatt valamennyien elvándoroltak, és a
Megabrantis halmazban, a Galaxis politikai centrumában telepedtek le.
Ők alkotják most a Galaktikus Tisztviselői Kar hihetetlenül hatalmas gerincét. Megkísérelték, hogy
műveltségre tegyenek szert; megkísérelték, hogy modort és társadalmi viselkedést tanuljanak, de a
mai Vogon a legfőbb vonatkozásokban alig-alig különbözik primitív elődeitől. Minden évben
huszonhétezer Sziporkákkal Ékesített Zsilipfúró Rákot importálnak, s azzal múlatnak el egy görbe
éjszakát, hogy vasbunkókkal szétverik őket.
Prostatikus Vogon Jeltz, mélységes hitványságában, teljesen tipikus Vogon volt. Ráadásul a
stopposokat se szerette.
Mélyen lenn, Prostatikus Vogon Jeltz zászlóshajójának belsejében, egy sötét kis kabinban idegesen
rezdült egy gyufa lángja. A gyufa gazdája nem Vogon volt, de mindent tudott a Vogonokról, és jó okkal
idegeskedett. Ford Prefectnek3 hívták. Ford körülnézett a kabinban, de nem sokat láthatott: furcsa és
3 Ford Prefect eredeti neve csupán a Betelgeuse egy obskurus nyelvjárásában érthető; a nyelv gyakorlatilag
azóta halott, hogy a Nagy Lezúduló Hrung Katasztrófa a Betelgeuse-VII összes ősi Praxibetel közösségét
elsöpörte a 03758. Galaxikus-Sziderikus Év-ben. A bolygó teljes népessége elpusztult a Nagy Lezúduló Hrung
Katasztrófa során. Ford apja volt az egyetlen túlélő; életét egy rendkívüli véletlennek köszönhette, amelyről sose
tudott számot adni. Az egész históriát mély rejtély övezi: igazából mindmáig senki se tudta megmondani, hogy mi
is az a Hrung, és hogy miért pont a Betelgeuse-VII-et tüntette ki a ezúdulásával. Ford apja nagyvonalúan
félresöpörte az őt szükségképp körülvevő gyanú felhőjét, és letelepedett a Betelgeuse-V-ön, ahol Fordnak lett
apja és nagybátyja; immár kihalt fajának tiszteletére az ősi Praxibetel nyelven keresz- telte meg a fiút.
Ford képtelen volt rá, hogy megtanulja a nevét, úgyhogy az apja végül belehalt a szégyenbe, mely a Galaxis
egyes részein még mindig halálos betegség. Az iskolában a többi gyerek Ix-nek nevezte, ami a Betelgeuse-V
nyelvén azt jelenti, hogy "fiú, aki nem képes kielégítően megmagyarázni, mi az a Hrung, sem azt, hogy miért pont
a Betelgeuse-VII-et tüntette ki a lezúdulásával"
ijesztő árnyak hajladoztak és ugráltak a lángocska fényében, de minden csöndes volt. Ford halk
köszönetet rebegett a Dentrassiaknak. A Dentrassiakat, az ínyenceknek ezt a rakoncátlan törzsét,
melybe egy csapat vad, de kellemes fickó tartozott, a Vogonok legújabban szívesen alkalmazták
hosszújáratú hajóikon szakácsnak, azzal a szigorú feltétellel, hogy megelégszenek a saját maguk
társaságával.
Ez tökéletesen megfelelt a Dentrassiaknak, mivel fölöttébb kedvelték a Vogon pénzt, mely egyike a
Galaxis legkeményebb valutáinak, viszont ki nem állhatták magukat a Vogonokat. A Dentrassiak
egyetlen fajta Vogont kedveltek: a felbosszantott Vogont.
Ennek az apró információnak tulajdonítható. hogy Ford Prefect nem vált hidrogén, oxigén és szénmonoxid
kis felhőjévé.
Halk nyögést hallott. Nehézkes árnyék mocorgott a földön a gyufa fényében. Gyorsan elrázta a lángot,
kotorászni kezdett a zsebében, kivette, amit keresett. Felszakította és megrázta. Lekuporodott a
földre. Az árny megmozdult.
- Hoztam mogyorót - mondta Ford Prefect.
Arthur Dent megmozdult, ismét felnyögött, érthetetlenül motyogva.
- Tessék, vegyél - sürgette Ford, a zacskót rázogatva. - Valószínűleg vesztettél némi sót és proteint,
hiszen most próbáltad először az anyagátviteli sugarat. A sörök kipárnázták némileg a szervezetedet.
- Vhrrr... - mondta Arthur. Felnyitotta a szemét.
- Sötét van - mondta.
- Valóban - mondta Ford Prefect -, sötét van.
- Nincs fény - mondta Arthur. - Sötét van, nincs fény.
Ez Ford szerint egyike volt a legérthetetlenebb emberi dolgoknak: az a szokás, hogy a
legnyilvánvalóbb dolgokat leszögezik és ismételgetik, például: "Szép napunk van", vagy "Maga
nagyon magas", vagy “Ó, kedvesem, harminc láb mélyre zuhantál, jól vagy?" A jelenség
magyarázatára Ford kidolgozott egy elméletet. Eszerint az emberi lények szája összenő, ha nem
járatják. Néhány hónapi megfigyelés és megfontolás eredményeképp elvetette ezt az elméletet, és
újabbal állt elő. Eszerint ha az emberek nem járatják a szájukat, akkor az agyuk kezd dolgozni.
Később elvetette ezt az elméletet is a benne rejlő rosszindulatú cinizmus miatt, és úgy döntött, hogy
alapvetően kedveli az emberi lényeket. Továbbra is borzasztóan zavarta viszont azoknak a dolgoknak
a rettentően nagy száma, amelyekről az embereknek fogalmuk se volt.
- Úgy van - egyezett bele. - Nincs fény. - Megkínálta Arthurt néhány szem mogyoróval. - Hogy érzed
magad?
- Mint a rosszul fizető vállalat - mondta Arthur. - Egyes részeim folyton kilépnek tőlem.
Ford értetlenül meredt rá a sötétben.
- Mit gondolsz - kérdezte Arthur -, megbánnám, ha megkérdezném, hol a pokolban vagyunk?
Ford felállt.
- Biztonságos helyen - mondta.
- De jó - mondta Arthur.
- A Vogon Építész Flotta egyik űrhajójának a konyharészlegében vagyunk, egy kis kabinban - mondta
Ford.
- Úgy tűnik - mondta Arthur -, ez a "biztonságos" szónak valami egészen szokatlan értelmezése,
melyről eddig nem volt tudomásom.
Ford újabb gyufát gyújtott, és keresni kezdte a világítás kapcsolóját. Az idomtalan árnyak ismét
hajladoztak és szökelltek. Arthur feltápászkodott, és aggodalmasan átnyalábolta magát a karjaival.
Félelmetes idegen árnyak tolongtak körülötte, a levegő áporodott szagokkal volt terhes, melyek
azonosíthatatlanul jutottak a tüdejébe, s valami halk, szűnni nem akaró zümmögés hallatszott, mely
meggátolta abban, hogy összeszedje a gondolatait.
- Hogy kerültünk ide? - kérdezte kissé borzongva.
- Stoppoltunk és felkéredzkedtünk - mondta Ford.
- Micsináltunk? - kérdezte Arthur. - Azt akarod bebeszélni nekem, hogy csak feltartottuk a
hüvelykujjunkat, mire valami gülüszemű zöld szörny kidugta a fejét, és odakiáltott: Helló, haverok,
pattanjatok csak fel, elviszlek benneteket egészen a basingstoke-i elágazásig?
- Hát - mondta Ford -, a hüvelyk egy elektronikus Sub-Éta jelzőkészülék, az elágazás innen hat
fényévre van Barnard Csillagánál, de egyébként igen, a dolog többé-kevésbé stimmel.
- És a gülüszemű szörny?
- Tényleg zöld.
- Remek - mondta Arthur -, mikor mehetek haza?
- Semmikor - mondta Ford, és megtalálta a fény kapcsolóját. - Takard el a szemed - mondta és
felkapcsolta. Még maga Ford is meglepődött.
- A bánatba is - mondta Arthur -, valóban ilyen a repülő csészealj belülről.
Prostatikus Vogon Jeltz végigvonszolta visszataszító zöld testét a parancsnoki hídon. Mindig maradt
benne némi bizonytalan ingerültség, ha lakott bolygókat kellett megsemmisítenie. Szerette volna, ha
valaki elmagyarázza neki, milyen helytelenül is cselekedett, s akkor ő kedvére kiüvöltözhetné magát,
és megkönnyebbülne. Teljes súlyával ráhuppant a vezérlőpult előtti székre, hátha eltörik, és akkor
valóban dühös lehet valamiért. A szék azonban panaszosan nyekergett, és épen maradt.
- Takarodj! - üvöltött egy fiatal Vogon őrre, aki e pillanatban lépett a hídra. Az őr azonnal visszavonult,
mélyen megkönnyebbülve. Örült, hogy mégsem neki kell átnyújtania a jelentést, amit éppen most
kaptak. A jelentés hivatalos közleményt tartalmazott, mely szerint a Damogran bolygón létesített
állami kísérleti telepen éppen most adják át azt a csodálatosan új típusú űrhajót, melynek rendszerbe
állítása a jövőben szükségtelenné teszi a hiperűrexpressz utak építését.
Újabb ajtó nyílt fel, a Vogon kapitány azonban most nem üvöltött, mivel ez az ajtó a konyhai
traktushoz szolgált, ahol a Dentrassiak az ő táplálékát készítették. Mi sem lenne most jobb, mint egy
étkezés. Hatalmas, szőrös lény szökdelt át az ajtón, kezében az ebéd tálcájával. Bolondul vigyorgott.
Prostatikus Vogon Jeltz el volt ragadtatva. Tudta: ha egy Dentrassi ennyire boldog, akkor valahol ezen
a hajón valami olyasmi történik, amitől kedvére feldühödhet.
Ford és Arthur körülnéztek.
- Na, mit szólsz? - kérdezte Ford.
- Kissé mocskos, nem?
Ford szemöldökét ráncolva nézte a szűk kabinban szétszórt maszatos matracokat, mosatlan edényt s
az idegen alsónemű bűzös, azonosíthatatlan darabjait.
- Ez munkahely, tudod - mondta. - A Dentrassiak egyik hálófülkéjében vagyunk.
- Mintha azt mondtad volna, hogy Vogonoknak vagy minek hívják őket.
- Úgy is van - mondta Ford. - A Vogonok vezetik a hajót, a Dentrassiak a szakácsok, ők engedtek fel
minket a hajóra.
- Zavaros - mondta Arthur.
- Nézd ezt - mondta Ford. Leült az egyik matracra, és kotorászni kezdett a zsákjában.
Arthur gyanakodva megpiszkálta a matracot, és maga is leült. Alig-alig volt gyanakodnivalója; az
Acsargó Kagylók bolygójának mocsaraiban növő matracokat nagyon gondosan megölik és kiszárítják,
mielőtt használatba vennék. Legfeljebb egy-egy éled fel közülük olykor.
Ford odaadta a könyvet Arthurnak.
- Mi ez? - kérdezte Arthur.
- Ez a GALAXIS Útikalauz Stopposoknak. Egy elektronikus könyv. Bármiről megmond minden
szükséges tudnivalót. Ez a feladata.
Arthur idegesen forgatta a könyvet a kezében.
- Tetszik a borítója - mondta. - NE ESS PÁNIKBA! Ez az első segítőkész vagy érthető dolog, amit ma
hallok.
- Megmutatom, hogy működik - mondta Ford. Elragadta a könyvet Arthurtól, aki még mindig úgy fogta,
mint egy két hete halott pacsirtát. Kihúzta a borítójából.
- Ezt a gombot megnyomod, akkor a képernyőn megjelenik a tartalomjegyzék.
A mintegy háromszor négy hüvelyk nagyságú képernyő kivilágosodott, karakterek futottak át rajta:
- Téged a Vogonok érdekelnek, tehát beléptetem ezt a nevet így - és még néhány billentyűt lenyomott.
- Tessék.
A képernyőn zölden villogtak a szavak: Vogon Építész Flották. Ford megnyomta a képernyő alatti
nagy piros gombot, s megindult a szavak villogó áradata. Ugyanakkor a könyv hangosan is mondta a
cikkely szövegét, nyugodt, csöndes, kimért hangon. Ezt mondta:
Vogon Építész Flották. Ha stoppot akarsz kapni tőlük, egyet tehetsz: lemondhatsz róla. A
Vogon faj egyike a legellenszenvesebbeknek a Galaxisban: nem kifejezetten gonoszak, de
modortalanok, bürokratikusak; fontoskodóak és érzéketlenek. Kisujjukat se mozdítanák,
hogy megmentsék saját nagymamájukat a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadjától,
hacsak nem kapnak írásos utasítást három példányban, aláírva, beküldve, visszaküldve,
várakoztatva, elveszítve, megtalálva, nyilvános vizsgálatnak alávetve, ismét elveszítve,
végül három hónapra tőzeg alá temetve és gyújtósként hasznosítva.
Ha italt akarsz kapni egy vogontól, legegyszerűbb, ha ledugod a torkán az ujjadat. Ha fel
akarod bosszantani, vesd a nagymamáját a Traal bolygó Mohó Bogárpattintó Fenevadja elé.
Semmilyen körülmények között se hagyd, hogy egy Vogon a jelenlétedben olvassa fel a
verseit.
Arthur pislogott.
- Micsoda könyv! És hogy kaptunk mégis stoppot?
- Éppen ez az. A könyv elavult - mondta Ford, és visszacsúsztatta az útikalauzt a tokjába. - Az Új,
Átdolgozott Kiadás számára végzek terepkutatást, s a javasolandó változások egyike az, hogy a
Vogonok mostanában Dentrassiakkal főzetnek maguknak, ami elég hasznos kiskaput tár fel a
számunkra.
Fájdalmas kifejezés cikázott át Arthur arcán.
- Kik azok a Dentrassiak? - kérdezte.
- Nagyszerű fickók - felelte Ford. - Tényleg ők a Galaxis legjobb szakácsai és legjobb mixerjei, és
minden másra fittyet hánynak. És mindig készséggel felveszik a stopposokat, részben mert kedvelik a
társaságot, főleg pedig, mert ezzel is bosszantják a Vogonokat. És éppen ez az, amit tudnod kell, ha
elszegényedett stoppos létedre szeretnéd kevesebb, mint napi harminc altair dollárért megnézni a
Világegyetem Összes Csodáját. És éppen ez az én munkám. Izgalmas, nem?
Arthur levertnek látszott.
- Káprázatos - mondta, és rosszalló pillantást vetett az egyik matracra.
- Sajnos megrekedtem a Földön, és a tervezettnél több időt kellett ott töltenem - magyarázta Ford. -
Eredetileg egy hétre jöttem, de tizenöt évig ottragadtam.
- Hogy kerültél oda a legelején?
- Egyszerűen. Stoppoltam egy cukkolót.
- Egy cukkolót?
- Igen.
- Ööö... az mi
- A cukkoló? Általában valami gazdag kölök, akinek semmi dolga. A cukkolók bejárják a Galaxist,
olyan bolygókat keresnek, melyek még nem teremtettek csillagközi kapcsolatot, és megzümmögik
őket.
- Megzümmögik őket? - Arthurban egyre erősödött az az érzés, hogy Ford élvezettel keseríti meg az
életét.
- Igen - mondta Ford - megzümmögik őket. Keresnek valami isten háta mögötti zugot, ahol alig jár
valaki, azután leszállnak néhány szerencsétlen, mit sem sejtő lélek orra előtt, akinek a kutya se hisz
majd, fel-alá korzóznak előttük, ostoba antennákkal a fejükön, és bip-bip hangokat hallatnak. Igazán
gyermeteg vicc.
Ford feje alá tette a kezeit, hátradőlt az egyik matracon, és tenyérbemászón önelégült arcot vágott.
- Ford - makacskodott Arthur -, tudom, hogy hülyén hangzik, de mondd: mit keresek én itt?
- Azt te is tudod - mondta Ford. - Kimentettelek a Földről.
- És mi történt a Földdel?
- Á! A Földet megsemmisítették.
- Tán csak nem - Arthur fel sem emelte a hangját.
- De igen. Egyszerűen elpárolgott, bele az űrbe.
- Nézd - mondta Arthur - fájlalom a dolgot.
Ford a homlokát ráncolta, és látszott, hogy Arthur kijelentésén töpreng.
- Igen - mondta végül. - Megértem az álláspontodat.
- Érti az álláspontomat! - Arthur felháborodottan üvöltött. - Érti!
Ford felpattant.
- Nézd a könyvet - sziszegte sürgetően.
- Mit?
- "NE ESS PÁNIKBA!"
- Nem estem pánikba!
- De igen.
- Jó, hát akkor pánikba estem, mi mást tehetnék?
- Tarts velem, és érezd jól magad. A Galaxis remek hely. Szükséged lesz erre a halra a füledben.
- Hogy tetszik ezt mondani? - kérdezte Arthur megítélése szerint a lehetőségekhez képest udvariasan.
Ford kezében kis üvegedényt tartott, melyben teljesen tisztán látszott a vonagló sárga hal. Arthur
pislogott. Szerette volna, ha talál valami egyszerűt és felismerhetőt, amiben megkapaszkodhat.
Szerette volna, ha nem csupán a Dentrassi alsóneműt és az Acsargó Kagylók matracait látja, és
egészen biztonságosan érezte volna magát, ha csak egy pirinyó zacskó zabpelyhet talál. Ehelyett a
Betelgeuséről származó pasast látta, aki azt ajánlotta, hogy dugjon egy sárga halat a fülébe. Nem
érezte biztonságban magát.
Fülrepesztő zaj szakadt hirtelen rájuk. Arthur még a forrását se találta. Rémülten kapkodott levegő
után az érthetetlen hangok áradatában, mely úgy hangzott, mintha valaki gargarizálni próbálna,
miközben támadó farkasfalkával viaskodik.
- Cssst! - mondta Ford. - Figyelj, ez fontos lehet!
- F... fontos?
- A fedélzeti hírközlő rendszer a Vogon kapitány üzenetét mondja.
- Azt akarod mondani, hogy ez a Vogon beszéd?
- Figyelj!
- De hát nem tudok vogonul!
- Nem is kell tudnod. Elég, ha ezt a halat beteszed a füledbe.
Ford villámgyors mozdulattal Arthur fülére csapott. Arthur émelyegve érezte, hogy a hal belecsúszik a
hallójárataiba. Elszörnyedve kapkodott levegő után, s pár másodpercig a fülében kotorászott, aztán
szép lassan elkerekedtek a szemei a megdöbbenéstől. Annak a vizuális élménynek az auditív
megfelelőjét érezte, amikor az ember két arc árnyképét nézi, s egyszer csak egy fehér gyertyatartót
lát. Vagy amikor az ember egy csomó színes pöttyöt néz egy papírlapon, melyek hirtelen hatos
számjeggyé állnak össze, s ez azt jelenti, hogy jókora összeget kell fizetni az optikusnak az új
szemüvegért.
Arthur még mindig a vonyító gargarizálást hallotta, ezt jól tudta; ám most mindez teljesen érthető
angol szöveggé állt össze.
Ez hallatszott...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
