Nos, itt volt a pillanat, amkor teljesen elképedtem, mivel a “kommunista” szó elhangzásának hatására a hangulat a másodperc tört része alatt megfagyott. Az addig tréfálkozó, egymást verbálisan kóstolgató – keresgélő társaság egyénekre hullott, kommunikációs pajzsok, lándzsák emelkedtek (hadd ne idézzek). A poént elsütöttem, de nem igazán ült, arra talán jó volt, hogy oldja  az ellenérzések hitelen összpontosuló hullámhegyét, hogy aztán kisvártatva úgyis vitorlát bontson az úri közönég, és minenki hazatérjen.
 Ott és akkor nem igazán foglalkoztatott, csak később kezdtem elemezni, mi volt és hogy? A harmincas éveik elejét taposó fiatal értelmiségiknek ilyen rosz tapasztalataik lennének a kommunizmussal kapcsolatban? Nem tartom valószínűnek: ők valamikor a rendszerváltás után kezdtek munkába állni (az előző rendszer oktatása majdnem olyan jó volt, mint a jelenlegié ;-)). Bántották őket a kommunisták? Ezt sem hiszem: tudtommal a vörös terror jóval az én születésem előtt (1971) véget ért. Elvettek volna valamit ezektől a kölkektől az elvtársak? Hát, nemtudom, nekem úgy tűnik inkább adtak: demokráciát. Miután kivezették az országot a háborút követő zűrös időszakból, és menedzselték azt a hidegháború szigorú körülményei közt, a végén különösebb cécó nélkül a demokratikus erők kezére adták azt. Nemtudom: biztos sokan gondolják úgy, hogy egy kis lövöldözés, gyújtogatás emelte volna a dolog hírnevét, dehát csak nem vagyunk mindannyian annyira vérgőzösek ugye?
 No itt megállt a tudomány. A történelemtudomány legalábbis. Mert amikor kicsit távolabbról nekiszaladtam, csak zöldágra vergődtem. Annakidején, amikor a lélektan érdekelt, hallottam egy roppant érdekes fejtegetést: az emberi tudatról. Amikor megoldhatatlan gondok gyötrik az emberi lelket, úgy viselkedik, mint egy számítógép, aminek egyik gombja a klaviatúrán beragadt. Innetől kezdve ez a számítógép nem fog többé úgy működni, ahogyan azt tervezője vagy használója szeretné. Hovatovább az olyen ember, akinek egy ilyen tudati “billentyűje” folyamatosan lenyomott állapotban van, reakcióinak döntő többségében stabil álapotot mutat, ám amikor olyan impulzus éri, mely rezonál megoldhatatlan gondjaival, frusztrációival, az eleddig tanusított stabilitást egy egészen más állapot váltja fel. Egészen pontosan agresszió generálódik, mely jobb esetben elutasító magatartást eredményez (introvertáció – örihari), súlyosabb esetben verbális vagy fizikai támadáshoz vezet (extrovertáció – anyázásért késelés). Ilyen az egymás közlendője iránt tanusított  vak türemetlenség, vagy a meghallgatás nélküli elutasítás is.
Fu – gondoltam – látens dilisek közé kerültem volna ott és akkor? Aztán nézelődni kezdtem, és meglepődve tapasztaltam, ilyen egy “szóra pöccenő” emberek fürtökben vannak körülöttünk. Nem nagyon kell keresgélni: politikai viszonylatban majdnem az összes főnév indítókulcs embertásaink agressziójához.
 Tényleg immár nem lehet anélkül végigmondani egy politikai tartalmú mondatot anélkül, hogy valamelyik ideológiai tábor nyílt ellenszenvét magunkra ne zúdítsuk. Akkor itt annyi a szólásszabadságnak ugye? Mert míg a közbeszédben vidáman lehet komcsizni, burzsoázni, cigányozni (meglpő, mekkora konszenzusra való hajlandóságot mutat e témában a magyar) szűkebb – mondjuk baráti körben – már vigyázzak a nyelvemre? Ez így nem jó.
No igen, erre én indulok be: pofabe! Ha nem jártathatom a csőröm, itt a kezem! Egyes emberek nem kis szerncséjére a klaviatúra az első szóba jöhető tárgy a listámon.
 De most nem hősköni akarok. Nézzük már meg kicsit jobban az okokat: adott kb. 9 millió nyűgös ember mint extrovertált viselkedésre hajlamos csoport, adott egy világgazdasági válság, mint robbanásveszélyes helyzetet generáló tényező van itt néhány hataloméhes jómadár, akik ahelyett, hogy megoldásokat szolgáltatnának, mindent egymáshoz vágnak, hogy nekik jobb legyen. Nos ezek az emberek (9 millió), mivel a politika játszmái jóval az ő hétköznapi szintjük fölött zajlik, elkezdenek gyűlölködni, csak mert  pszihikai rosszullét esetén gyűlölni kell valakit (akkor könnyebb elviselni) Egyik fele azt kezdi mérhetetlenül utálni, akire a leghangzatosabb szitokáradat zúdul, a másik fele azt aki nem képes békésen megegyezni.  Szóval képzeljék el a szitut: a sárga házban késik a menzaosztás, erre az ápolók elkezdenek veszekedni egymással – megvan? (Ne minősítésként, hanem párhuzamként tessék a hasonlatot kezelni.) Innentől kezdve az ismerős menetrend szerint zajlanak a dolgok: szóváltás, hangos személyeskedés, tettlegesség, személyi sérülés, emberhalál (csak ezúttal országos méretekben, milliós számú résztvevővel). Mármeg szóváltással, szitkozódással és gyűlölködéssel immár Dunát lehetne rekeszteni. Nem is értem amúgy  a  képviselő urak hogy gondolják, hogy már lassan cifrábban szidják egymást, mint az alacsony sorból származó kültelki lakosok.  Nem vitatom, szép dolog nem elfelejteni, honnan is jöttünk, azonban a diplomata pont azért diplomata, mert ugy tud a pokolba küldeni valakit, mintha az mennyországi beutaló lenne. Eről mintha a tisztelt ház “bérlői” elfeledkeztek volna. Szóval mielőtt a helyzet eszkalálódna ezúton szeretném kérni a hatalom jelenlegi birtokosait, tessenek érvényt szerezni a gyűlöletbeszéd és annak szankcionálása kéréskörben alkotott - és legjobb tudomásom szerint máig érvényben lévő törvény rendelkezéseinek. Tessenek szigorúan kezelni a sajtószintű gyűlöletbeszédeket! Tessenek pézbírsággal súlytani azokat a médiákat, melyek gyűlöletkeltő anyagokat adnak közre! A gyűlöletkeltés nemcsak tovább fokozza a lakosság egyébként is nyugtalan lelkiállapotát, de gusztustalan is! Az internetnek köszönhetően ezek a hangoskodások kihallatszanak az országból, és Európa többi népei lassan elkezdenek kételkedni abban, hogy jó döntés volt-e ilyen gusztustalan bandát bevenni a pixisbe. Még szerencse, hogy a magyart nemsokan értik a világon, különben szépen kicifráznánk az országimázsunkat.
Közben én tudom, hogy a magyar ember nem ilyen. Kedvesek, és nyíltak vagyunk. Szeretjük és értjük a tréfát. Csupán néhány nagypofájúval van baj, aki nem képes viselkedni. Hát tessenek, kérem tisztelettel, viselkedni! Fontosabb, mint azt gondolnák. Előre is köszönöm.
Ja, kicsit elkalandoztam, a kommunista isten országának nevével még tartozom:
MENNYÜNK
Na, kinyilt valakinél a bicska? Akkor orvoshoz, gyógyszerészhez.
Amúgymeg jóegészséget kívánok mindenkinek
(ez oroszul úgy hangzik ZDRASZTVUJTYE – nyílódás valakinél? Látsd fentebb...)

Hupsz: csinálok ide egy nyílt fórumblokkot. Ha valakinek sikerült hasonló módon, egy szóval beizgatia embertársát, és van kedve egy mókás gyűjtemény összeállításához, kérem irja ide:

lehet a végén kisorsolunk majd egy számítógépet, vagy valami...